Új programtípus lesz minitúrák, melyek kellemesen eltöltött séták, pár órás elfoglaltságot jelentenek.
A Rókahegyi lesz az első ilyen augusztus végén.
Ezeket egyébként kérni, írni, kérdezni lehet bármikor, de nyilván végig is járunk jövő tavaszig mindent és már voltunk is pár helyen.
Minitúra helyszínek (az élőhelyem környékén ):
Rókahegy
Remete-szurdok
Kamaraerdő
Kis- és Nagyhárshegy
Ördög – orom
Fazekas hegy
Apáthy szikla
Árpád kilátó
Hármashatárhegy
A túrákat általában október végéig hirdetem és februárban indul újra a szezon, november és február között csak speciális igényre lehet egyeztetni.
A hosszú túra pedig egy tudatos programtípus lesz.
A túra lehet edzés is, mentális út és kiszakadás a szürkéből a zöldbe. Ez azoknak szól, akik kicsit emelnek a téten. Felépítek egy egy éves túra program sorozatot, ahol fokozatosan fejlesztjük ki az állóképességet a nagyobb távok eléréséhez.
Sárga, piros, zöld és kék nevezetes szakaszokra lehet számítani.
Ezeket a programokat is külön jelzem az esemény nevében.Akik szeretnék elkezdeni a programot üzenetben tudnak jelentkezni. Lesz lecsatlakozási lehetőség a hosszú távok esetén, önállóan.
Várható szakaszok nem sorrendben :
Budai piros (23 km, a budai tengerszem túra)
Budai sárga (34 km, Budaörs – Esztergom)
Kék (13.5 km, Solymár – Hűvösvölgy, a Budai – hegység legszebb túraútvonala)
Budai zöld 1. (18.5 km, Gellért tér – Tündér-szikla)
Budai zöld 2. (14 km, Hűvösvölgy – Solymári vár)
Budai zöld 3. (13 km, Solymár – Nagykovácsi – Telki)
Mi lesz, ha kisétáltuk Budát? Ezen is kell gondolkozni a szezon után
Itt is február és október között lesznek túrák, de közösen fogjuk megbeszélni az időpontokat. Spártai harcosaink/bérletesek, akik szeretnék teljesíteni a teljes programot, természetesen ők fogják meghatározni leginkább az időpontokat.
Akik az egészre vállalkoznak, felszerelés, állóképesség és mentális tréning elemeket is kapnak, mert itt felkészítés és célok megfogalmazása és elérése is szempont lesz.
Bemeneti követelmény nincs, de előzetes beszélgetésre lehet számítani.