Szombaton a Tuzson János Botanikus Kertben Ács Réka és édesanyja tartott szakmai vezetést számunkra és a SINOSZ helyi szervezetének tagjai számára.

Kellemes őszi idő volt, még elcsípte a csapat néhány kései virágát a rózsáknak, beleértve a taviakat is. 😀

A Tuzson János Botanikus Kert a Sóstói erdő szomszédságában, a Nyíregyházi Egyetem Karai mellett található. Nyugodt és változatos gyűjtemény rózsakerttel, japánkerttel, pálmaházzal és az óriások erdeje fenyőivel.
A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége – röviden SINOSZ – közhasznú társadalmi, érdekvédelmi szervezet. 1907-ben alapított Egyesületünk a Magyarországon élő siket és nagyothalló személyek szakmai érdekvédelmi szervezeteként segíti, támogatja a hallássérült embereket a társadalmi beilleszkedésben és az egyéni érvényesülésben. Csoportunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei szervezettel tartott közös programot.

Voltak termések, sok birsalma és együtt ismertük meg a fekete diót is. A fákon mókusok kergetőztek szemtelenül. El is döntöttük, hogy tavasszal visszajövünk megnézni milyen a hangulat.

Ha szeretnél velünk tartani legközelebb, írj bátran nekünk! 🙂