Sziasztok!
Ezt a bejegyzést alapjába véve a Segédmotoros Túrázók Egyesületének írtam, kissé eltér a Kitaposatlan tematikájától, de mint közösségépítő kalandtúra, még ha motorizált is, szerintem ide is illik! Ezt a túrát 2022-ben teljesítettem két gyerekkori barátommal, kellemes olvasást kívánok a történethez!
Prológus:
2012-ben kitaláltuk, hogy mopedekkel Nyíregyházáról lemegyünk a Balatonra és vissza, szigorúan sátrazva! Na, ez ötlet szinten is maradt 10 évig. 2022-ben már mindenki Debrecenben élt, szóval a starthely erre módosult, de szedettvetett gépeinkkel nekiláttunk az út tervezésének. Körülbelül 1200 kilométert számoltunk, az ország északi oldalán terveztünk támadni, majd délen vonultunk volna vissza. A csapásmérő eszközök egy koránt sem megvigyázott S51-es Simson, egy gyárias, de erősen patinás és koránt sem túrázásra kitalált Mini Riga, valamint az én szaladgálós pusztulat Yamaha Neosom szervizmotorként, ami az indulás előtt két nappal elhagyta tűgörgős kosarát és megragadt, valamint 30 ezer forintért vásároltam, szóval sejthető, hogy nem egy szalonállapotú gépjárműről beszélünk.
Indulás előtt a három gép felkészítésére körülbelül két napot szántunk, ebben benne volt a Neos blokkgenerálozása, egy audiorendszer kiépítése, szerelhető csomagtartó rendszer a Simsonra, valamint egy táska támasztó csomitartó a Rigára. Ennek természetesen meg lett a böjtje, de arról később!
Első fejezet: Nehéz rajt után könnyű lerohadás
Az indulás napján természetesen mindhárman elaludtunk, így kicsit később próbáltunk volna nekivágni az alföldi sztyeppének, de a műhely udvarát is olyan másfél óra szerelgetés után tudtuk csak elhagyni. A Simson benzincsapjából a nafta leginkább a légkörbe szeretett volna távozni, ennek megelőzését az utángyártott benzincsap tömítések sem segítették elő túlzottan. Amint ez megoldódni látszott, a Neos is elkezdte engedni a bengát a csap vákuumcsövén. Gyorsan ledugóztuk, ha átszakadt a membrán, akkor lesz üzemanyag, a tűszelep új, vagyis inkább nem 10 éves a karbiban, szóval mi baj lehet?! Vigyorogva rotyogtunk Balmazújváros irányába, éreztük, ez a mi napunk, miénk a világ és semmi nem állhat közénk és a magyar tenger közé! Majd a Simson leállt. Mielőtt elértük volna a szomszédos települést. Csap nem folyik. Sehol. Se ahol kellene, se ahol nem. Begyűrte a tömítést? Lófaszt, levegőző furat! Tanksapkát Kordi egy hanyag mozdulattal félig megnyitotta, utólagos elmondásai alapján a tökét abszolút jól hűtötte a kilötybölődő benga a nyári kánikulában! Öröm-bódottá!
Második fejezet: Apci elakadás és vadkempingező indiánok
Még javában tartott az első nap, a kezdeti nehézségek ellenére meglepően jól haladunk. A morál kitűnő, a gépek funkcionálnak, az idő király, vagyis már inkább fáraó! Tiszacsegénél átkompoztunk a – kapaszkodjatok meg, váratlan fordulat! – Tiszán, majd Négyes néven futó, számomra addig ismeretlen település kiskocsmájában megkávéztunk, ittunk egy üdítőt és elfogyasztottunk egy jégkrémet. Geri barátnője a helyzetjelentés után aggódott, hogy mit keresünk mi a négyesen, ami nála főút volt, úgyhogy küldtünk neki egy képet, ahogy kint fekszek az út közepén a Négyesen, ahol a vizionalizált 90-el száguldó teherforgalom helyett a kóbor kutya sem járt. Megérkeztünk Borsodba, hol mi nyírségi tirpák legények csupán turistaként fordultunk meg jópárszor, de nem túlzottan ismertük a terepet. A Riga megajándékozott minket egy defekttel Gyöngyöspatán, ezt gyorsan javítottuk egy benzinkúton és haladtunk tovább, mert már kezdett sötétedni! Az Apci tengerszemnél szerettük volna eltölteni az első éjszakánkat, de olyan szinten sáros volt a felhajtó, hogy a túlterhelt motorokkal esélytelen volt feljutni értelmes körülmények között. Kordi azért egy véletlen madmax kör kivitelezése közben megszórt minket sárral, valamint el is ásta a Simsont, szóval tökig retkesen nekiálltunk kirángatni. A művelet sikeres volt, de nem tudtuk, hogy hol aludjunk. Kordi azt mondta, hogy látott lent 3 autót amik mellett voltak emberek, kérdezzük meg őket, hogy hol jó itt aludni, mert biztosan kirándulók ők is! Mi Gerivel felvetettük, hogy a vastag fuxx, valamint az éjszakai rejtőszín rajtuk nem keltett bennünk túl nagy bizalmat. Kordi azt mondta, hogy szerinte ők jobban félnek tőlünk, mert a vadkempingezés bátor és szó szerint vad dolog! Kis tanácskozás és google maps műholdkép nézegetés után inkább egy közeli ipari park melletti szántóföld és erdősáv mellé tettük le a voksunk. Másnap olvastuk, hogy aznap éjszaka az összes létező vadkempingezőt kiterelte a rendőrség a tengerszemtől, szóval szerencsénk volt.
Harmadik fejezet: Az Apci kávébűvölő, a defektek világnapja és a váratlan megmentő
Reggel meglepő módon sikerült időben felélednünk, ehhez mondjuk nagyban hozzátett Kordi szájharmonika szólója. Teszem hozzá, semmilyen zenei előképzettséggel nem rendelkezik a fiatalember, de nagyon lelkesen fújta nekünk a bluest! Gerivel kikúsztunk a sátorból, Kordi kicsapta a Simson oldalába egy Bosch szerszámos ládába épített bárszekrényt és szervírozta nekünk a kávét. Kis éledezés után tábort bontottunk, felborítottuk a durván túlterhelt Neost, ami az összes szerszámot és tartalék alkatrészt szállította a cuccaim mellett, majd megindultunk nyugatnak. Azaz indultunk volna, de Kordi egy árokban parkolva, egyes sebességi fokozatban, 120 kilogrammnyi tesztoszteront bevetve rúgta be a Simsont, amin lefogazott a berúgókar. Kirángattuk, a Neos újra felborult, betoltuk, felállítottam a Neost és végül rajtot tudtunk venni! Hozzávetőlegesen 35 kilométer aszfaltszaggatás után láttam, hogy Geri lemaradt, jeleztem, hogy álljunk ki. Defekt. Nem túlzottan meglepő, a 10 colos, cirka 30 éves szovjet belső nem kedvelte a sok súlyt a hátsó keréken. Acsán történt az eset, a gyógyszertár előtt ha jól emlékszem. Nekiálltunk szétszedni, megjelent az üzletből egy muksó, hogy mit művelünk. Na mondom fasza, már elzavarnak minket. Fenéket, hozott nekünk vizet és biztosított, hogy ha segítségre van szükségünk, szóljunk neki! Hát később szóltunk is. Nagyon jófej srác volt, köszönjük szépen ez úton is! Szóval a tegnap kicserélt belsőt sikerült a két félfelni közé becsípnünk, de sebaj, van még egy tartalék. Aha, de tegnap volt kompresszor a kúton, nálunk meg nem a szomszéd a hülye, úgyhogy elindultunk egy nyomorult pumpa nélkül világutazni. Szerencsére a szimpatikus patikus srác ott lakott közvetlen az intézmény szomszédságában és megdobott minket egy fújtatóval kölcsönbe, így tudtunk tovarobogni! Egészen Csővárig, ahol ledurrant az utolsó belső is. Kedd volt, tehát nem volt vészes a helyzet, fél egy magasságában álltunk meg. Ledobáltuk a Neosról a táskákat és a dobozt, Kordi berobogott vele Vácra belsőt kutatni, mi addig hívogattuk a motoros-autós-mezőgazdasági boltokat, hogy hol lehet. Sehol nem volt. Kordi is járt pár üzletben, én is elmentem a Simsonnal a két szomszédos faluba, de nem jártunk sikerrel. Mindhárom belsőnk foltozhatatlan állapotúra rongyolódott, a várakozás közbeni diagnosztika után rájöttünk, hogy a gyári külső ugyan kívül kopásmentes, de belül már kilógnak belőle a szálak és ezért sérül meg folyamatosan a belső gumi. Power Tape-el ezt rögtönzötten megszüntettük, de belsőnk továbbra sem volt. Több mint három órája ültünk már ott, mire megállt egy srác egy autóval. Kérdezte, hogy tud-e segíteni. Én nevetve mondtam, utólag belegondolva kicsit nagyképűen, hogy:
– Ha nincs 10 colos belső gumid, akkor sajnos nem.
– Mini Riga?
– Aha.
— Van otthon Vácon az udvaron két kerekem, hazamegyek, megnézem, hogy tartja-e a nyomást és elhozom nektek ha jók!
– Nem hiszem el, te vagy a legkirályabb csávó! A harmadik társunk Vácon vadászik épp belsőre, tudtok ott találkozni?
– Persze! Szükségetek van még valamire?
– Hát, Simson berúgókar esetleg?
– Lesz. – mondta vigyorogva.
Cseréltek telefonszámot Kordival, a fazon házánál találkoztak, ahol kaptunk mindent szerencsére és semmilyen ellenszolgáltatást nem volt hajlandó elfogadni, azt kérte, hogy igyunk este valamit a nagypapája egészségére, mert aznap műtötték. Ez megtörtént, a túra utáni SMS váltásból kiderült, hogy a papa is jobban van, remélem azóta is jól szolgál az egészsége!
Kordi meghozta a cuccokat, míg mi Gerivel beszereltük a két rettenetes kinézetű, 10 éve kint rohadó kerék közül az egy fokkal szebbet, addig Kordi felvértezte a hasonlóan csinos berúgókarral a Simsont. A nap innentől zökkenőmentesen folytatódott, de mivel már sötétedett, így vácon vertünk tábort a Duna árteri erdejében. Fürödtünk, ettünk, kinyílt pár doboz sör és egy whiskey is. A Neos kormányára szerelt két hangszórója, valamint az ülés alatt helyet foglaló mélynyomó kulturált hangerővel tolta nekünk a muzsikát az esti dumáláshoz, valamint a szervizgép akkuja töltötte a telefonokat. Maradjunk annyiban, hogy nem kellett minket altatni aznap éjszaka.
Negyedik fejezet: Itt mindenki hülye? Találkozás BB Kapitánnyal és a főnök faluja
Harmadik nap Verőcénél átkompoztunk a Dunán és délnek vettük az irányt, a cél Tinnye volt, ahol megbeszélés szerint BB Kapitány várt ránk. Dongóval akart jönni, de nem akart működni, így a 600-as SRAD-dal gurult ki. Kissé elhamarkodta ezt a választát, mert mi még Leányfaluban kicseréltük a szebb-szar kereket a rondább-szar kerékre, így kicsit megvárakoztattuk. Odaérve dumálgattunk kicsit, legurult pár nullás citromos sör, az egyik palástjából készült egy légterelő a Riga hengere elé, tekintve, hogy Pomázon a nagy emelkedőn csak a templomig jutott, ott elfogyott az erő és ragadásközeli állapotba került. Segített az isteni gondviselés, némi hűtőpihenő után a Rigusz indult és tovább tudtunk haladni. Tinnyéről átpöfögtünk Felcsútra, meg akartuk nézni a főni játszóterét ha már fizettünk érte. Lőttünk pár képet, betankoltunk a dohányboltból és mentünk is tovább, még aznap le akartunk érni Zircre, ahol anyámnál aludtunk volna. A rendes ágy és a főtt étel elég motiváló tud lenni így a harmadik napon. Kiakasztottuk a gázkarokat, behajoltunk szélárnyékba, alkalomadtán akár 35 kilométeres óránkénti sebességgel is száguldottunk a cél felé! Söréden tartottunk egy SOS picsafájás csökkentő, árokparton fetrengős pihenőt, majd a Cseszneki szerpentin felől támadtuk Zircet. Időközben ránk sötétedett. Ezzel nem is lenne probléma, ha a koránt sem hosszútávú túrázásra kitalált feszültség szabályzók nem makrancoskodtak volna, így kicsapva mind a Simsonban, mind a Neosban az első lámpát. Persze tartalék ízzó se volt nálunk, de hát mineeeeeeek aaaaaz, mi baj lehet?! 10 kilométerünk maradt hátra, követtük a Rigát legalább ekkora óránkénti sebességgel a szerpentinen, nem tartozik bele az életem top 10 élményébe ez a szakasz. Szerencsésen megérkeztünk végül, ahol anyám hamburgereket csinált nekünk. Aztán miután megettük mindet, még párat előállított. Ezen a napon majdnem háromszáz kilométert mentünk átlag 25 km/h tempóval. Mit ne mondjak, elfáradtunk.
Ötödik fejezet: Szervizpercek és partraszállás
A különös precizitással és odafigyeléssel elvégzett előkészületek hatásai már meglátszódtak paripáinkon, így a Zirci autósboltban beszereztünk pár tartalék alkatrészt és a garázsban gatyába ráztuk a gépeket. A Neos 35/35W-os izzóval üzemelt, Kordi elszaladt venni az autósboltba, majd visszatérvén a következő párbeszéd zajlott le:
– Hallod fiú, nem volt 35-ös, csak 25/25.
– Nem baj, az is jobb mint a semmi!
– Hát de azt nem hoztam!
– Kordi egyem a húsod, menjél vissza és hozzál légyszívesbazdmeg, a kevés fény is jobb mint a semmi!
– Nabazdmeg, igazad van, mindjárt jövök!
Majd berúgta a Simsont és elviharzott, 10 perc múlva volt fény mindhárom motoron. A Simson első fékjét kitakarítottuk és utánállítottuk, mert mostanra lassítónak se felelt meg, majd felmálháztuk a motorokat és gyors búcsúzkodást követően útnak eredtünk. Délután öt óra környékén értük el a magyar tengert, ahol pár fénykép elkattintása és bámészkodás könnyes búcsút vettünk Korditól, akinek jelenése volt egy esküvőn két nap múlva, így hazaindult az apósáékhoz a jászságba. Gerivel ezután nekiálltunk kempinget keresni, ami a főszezon derekán nem volt a legegyszerűbb feladat. Körülbelül az ötödik helyen, a recepciós csajjal kialkudva, hogy a motorok kerékpárnak számítsanak, megvásároltunk az utolsó három sátorhelyből kettőt. Letáborozás után belevetettük magunkat a vendéglátóegységek mámorába, legurítottunk pár sört és ettünk egy jót. Előkerült a maradék whiskey is, amit elfogyasztottunk társalgás közben.
Hatodik fejezet: A hazaút megpróbáltatásai
A másnap reggel az esti hepajkodás jótékony hatására nem érkezett túl hamar, egy kis fürdőzés után bőven délután indultunk tovább. Már untuk a hegyeket, úgyhogy a déli alföldet választottuk hazavezető útvonalnak. Innen már nem volt program, se menetrend, csak zötyögtünk alsóbbrendűbb utakon, érünk meddig érünk. Már kezdett szürkülni, a kinézett szálláshelytől körülbelül 25 kilométerre lehettünk, amikor észrevettem, hogy Geri lemaradt. Visszafordultam, szomorúan közölte, hogy a Riga megállt. Gyújtás nem van, gyors tirisztor csere. Gyújtás lett, de nem indult, valamint a sok rugdosás következtében a kuplung is elkezdett csúszni. Időközben besötétedett, ott nem maradhattunk, úgyhogy egy térképvizslatás után előregurultam vagy 3 kilométert, ott volt egy madártávlatból szimpatikus hely. Élőben is tetszett, úgyhogy visszamentem Geriért, és egy spaniferrel elvontattam óvatosan oda. Felvertük a sátrakat és ledögöltünk, majd holnap reggel megnézzük a gépet. Valamilyen erdei tanösvény bejáratánál táboroztunk, éjszaka lehetett hallani az állatokat is, izgalmas volt! Felébredvén főztünk egy kávét, megágyaztunk a Riga alá, hogy véletlen se szennyezzük a környezetet az olajjal, erre gondosan ügyeltünk! Megbontva a kuplung oldalt, elég rettenetes látvány fogadott, mind a fém, mind a kopó lamellák darabokban jöttek ki a blokkból. Beszereltük a magunkkal hozott ukrán kuplungot, majd egy kecsegtető tesztkör után tovább haladtunk Kecskemét irányába. Az új kuplung körülbelül 20 kilométert bírt ki, utólag visszagondolva vagy szerelési hiba történt, vagy a régi darabjai lerendezték az újat is. Kecskemétre bevezető kerékpárúton Geri mellém gurult, majd demonstrálta, hogy üresben van minden fokozatban. Fasza, pont egy dombon vagyunk, gurul ameddig gurul. Az auchantól pár száz méterre újra felnyitottuk a Riga szívét, és konstatáltuk, hogy ezzel nem megyünk sehova. Felhívtuk cimboránk, aki biztosított, hogy bárhova értünk jön, ha esetleg lerohadnánk és így is tett, megindult felénk Nyírbátorból. Mivel nem akartunk az út szélén ülni, ezért letoltuk a gépeket az auchanhoz, ahol megebédeltünk, fagyiztunk, Geri azt hiszem még sörözött is. Szőke estére ért be, az addig összecsomagolt és lemálházott Rigát, valamint az én cuccaim közül a nem létszükségletűeket bedobáltuk az S60-as Volvoba, elköszöntünk és ők is, én is elindultunk hazafelé. A Neossal 75-el száguldva kb 3 ó-3,5 óra alatt hazaértem Kecskemétről Debrecenbe.
Végszó:
Kedves olvasó! Köszi, ha végig olvastad a történetet, remélem jól szórakoztál a hülyeségünkön! Egy biztos, nem ez volt az utolsó kismotoros túránk, fenomenálisan éreztük magunkat! Hat nap alatt körülbelül 1000-1100 kilométert mehettünk. Embert próbáló volt, de remek élménnyel lettünk gazdagabbak! Köszi fiúk!
